Tóth
Úton vagyok, mindig új cél felé
norbert
az utolsó lépés is számít
gyalogló
Szia! Az én nevem Norbert, és két dolog határozza meg az életem: a gyaloglás és az az út, amit ezáltal bejárok. Az elmúlt években lehetőségem volt hazámat képviselni több nemzetközi versenyen, lentebb találod a sportolói pályafutásom néhány kiemelt eredményét.
olimpia
2024-ben elsőéves felnőtt versenyzőként sikeresen kijutottam a Róma-i Atlétikai Európa-bajnokságra és részt vehettem a Párizs-i Olimpiai játékokon, a maraton gyalogló vegyes váltó tartalék tagjaként.
országos bajnok
2018-ban sikeresen megnyertem, még U18-as korosztályú versenyzőként, életem első országos bajnokságát. Azóta közel 40 alkalommal álhattam fel a dobogóra különböző korosztályokban. 2024-ben pedig megszereztem első felnőtt országos bajnoki címemet is.
nemzetközi versenyek
2023 óta több, mint 20 nemzetközi megmérettetésen vettem részt, melyeken rendre a mezőny első felében végzem. 3 országos csúcsomat is mind külföldi versenyen értem el.


a legfőbb cél
2024-ben már bebizonyítottam, hogy helyem van az olimpiai csapatban. 2028-ra azt a célt tűztem ki magamnak, hogy saját jogon képviselhessem a hazámat Los Angeles-be. Eredményeimmel szeretnék továbbá hozzájárulni a magyar gyaloglás megújulásához és nemzetközi elismeréséhez – ehhez azonban szükségem van támogató partnerekre, akik hisznek bennem és ebben az újjáépülő történetben.
támogasd az utam
Magyarországon az atlétika és a gyaloglás nem annyira népszerű. A megfelelő fejlődéshez elengedhetetlenek a támogatók. Amennyiben felkeltettem az érdeklődésedet, kérlek támogasd pályafutásomat!
Köszönöm!