A gyaloglással 2014-ben ismerkedtem meg, amikor korábbi edzőm, Őze Tibor csapatában kipróbáltam a sportágat. Hamar kiderült, hogy van hozzá érzékem, és gyorsan jöttek az első sikerek. Az évek során korosztályos válogatottként és később felnőttként is több nemzetközi versenyen képviseltem hazámat, legjobb egyéni eredményem 8. hely az U23-as Európa-bajnokságon, ahol komoly akadályok ellenére is sikerült helytállnom.
A 2023-as év meghatározó volt számomra, két országos csúcsot döntöttem meg, és ez megalapozta a részvételi jogomat a 2024-es római Eb-re. Bár ezen a versenyen nem tudtam kihozni magamból a maximumot, még ebben az évben, később felnőtt országos bajnok lettem, és tartalékként bekerülhettem a párizsi olimpiai csapatba.
A 2025-ös év nem alakult úgy, ahogy terveztem, azonban nagy öröm számomra, hogy a gyalogló Európa-bajnokságon csapatban sikerült megszereznünk a 3. helyet. Jelenleg is minden erőmmel azon dolgozom, hogy kijussak a jövő évi birminghami atlétikai Európa-bajnokságra.
néhány mondat rólam
10
éve az
élsportban
3
országos
csúcs
18
országos
bajnoki cím
mit is csinálok?
2024 tavaszán felvételt nyertem a II. Sportszázadba. Mindennapjaim szerves része, mivel ha nem edzőtáborban vagy versenyen veszek részt, akkor Székesfehérváron a Toborzóirodában végzem katonai feladataimat.
honvédség
videózás
2024-ben rendszeresen készítettem a videós beszámolókat versenyekről, edzőtáborokról. Ez 2025-ben szünetelt a szakdolgozat elkészítése miatt, de ősztől érkezem az újabb tartalmakkal.
motivációs előadás
Instagramon és facebookon heti rendszerességgel teszek közzé versenyekről, edzésekről, motiváló tartalmakról bejegyzéseket.
Social media
Idén első alkalommal kértek fel, hogy tartsak a pályafutásomról előadást. Ezt követően további felkéréseket kaptam, hogy iskolásoknak prezentáljak motiváló előadásokat a sport és a célkitűzések fontosságáról.