Ahogy ígértem, írok egy kicsit a versenyről, hogy milyen is belülről a maraton. Az első 10 km nem esett olyan jól, kerestem a megbeszélt tempót, próbáltam csatlakozni egy ehhez passzoló bolyhoz. Sajnos az utóbbi nem sikerült, mert vagy lassabban, vagy gyorsabban mentek, mint én, így 8-tól egyedül haladtam.

10-30 között nagyon gyorsan telt az idő, megtaláltam azt a ritmust, ami a 3:11-es maratonihoz kell, sőt egy picit gyorsabban is mentem. Úgy igazából 35 után kezdett nehéz lenni, de fejben végig ott voltam, csak magamra figyeltem. Az utolsó 5 km volt a legnehezebb, itt már minden körben az járt a fejemben, hogy már csak 4 kör, 3 kör…

Kifogtam egy nagyon jó napot és sikerült úgy célba érnem, hogy a leggyorsabb köröm 4:27- a leglassabb 4:33 volt (kivéve az elsőt). Próbáltam minden percét kiélvezni a versenynek, de végig fókuszáltan menni. Egy pillanatra sem engedtem el magam, és nagyobb holt pont nélkül teljesítettem.

Másnap: fáj mindenem és alig tudok menni..

Ez a maraton megtanított arra, hogy higgyek magamban, és élvezzem, hogy azt csinálhatom, amit szeretek.

Tudom, ez még csak a kezdet, de meg kell köszönnöm az edzőmnek, aki akkor is hitt bennem, mikor kétségeim támadtak.

Illetve az mellett sem szabad szó nélkül elmennem, hogy Tibi bácsival az évek alatt mennyi munkát beletettünk. Szerencsére volt időnk a verseny után beszélgetni.

Viszont ez az évnek az első komolyabb megmérettetése volt, a munka folytatódik…